A Fidesz a földgázellátási törvény módosítását kezdeményezi annak érdekében, hogy a rendszerhasználati és egyetemes szolgáltatási díjakat határozatlan ideig ne módosíthassák. Ezt Németh Szilárd, a párt országgyűlési képviselője jelentette be csütörtökön a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Karcagon.
A Fidesz rezsicsökkentésért felelős politikusa sajtótájékoztatón közölte, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalnak nem kell új díjakat meghatároznia, a régi díjakon kell a számlákat megkapniuk a fogyasztóknak.
A képviselő szerint erre azért van szükség, mert a szolgáltatók alacsonyabb fogyasztás esetén ennek a díjnak az emelésével "trükköztek", így biztosítva a magas bevételeket.
A magyarázat ebben a formában megtévesztő, ugyanis a rendszerhasználati díjakat mindig is állami szerv határozta meg. A képviselő által említett "indok" háttere az lehet, hogy az elismert infrastruktúra költségek megtérítése részben forgalomarányos történik, ami visszaeső fogyasztás mellett értelemszerűen emelkedő díjakat eredményez. A lépés további tehernövekedést jelent az érintett hálózati cégek számára. Nemrég egyébként pont a földgázelosztás területén törölte a MEKH egy jelentős költségelemet, amely a hálózati veszteségekhez volt köthető.
Hivatkozások
[1] http://portfolio.hu