Új földgáz-nagykereskedő céget alapított az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bank Zrt. A Napi.hu információi szerint hamarosan kormányzati bejelentés várható arról, hogy az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zrt. saját tulajdonú földgázkereskedő céget alapított.
A társaság kizárólag földgáz nagykereskedelemmel fog foglalkozni. Az MFB-nek eddig annyi ismert kapcsolata volt a gázüzlettel, hogy a banké volt a Déli Áramlat Magyarország Zrt. 50 százaléka - ez a cég tervezi a gázvezeték magyarországi szakaszát -, amelyet 2012-ben vett át a szintén állami MVM Zrt.
A Cégközlönyben megjelent közlemény szerint az MFB Földgázkereskedő Zrt. 100 százalékos tulajdonosa az MFB, amely 100 millió forint jegyzett tőkével hozta létre augusztus végén a társaságot, a cégbíróság szeptember 2-án jegyezte be. A székhelye megegyezik az MFB Nádor utcai székhelyével. A vezérigazgatója Kocsis Péter, korábban az MFB agrárhitelezési osztályvezetője, több MFB-s és állami cég felügyelőbizottságának tagja (Agrárgazdasági Vagyonkezelő Kft., Mezőfalvai Zrt., Pilisi Parkerdő Zrt., Magyar Turizmus Zrt.), továbbá a 2012 októbere óta állami felszámoló által irányított, felszámolás alatt lévő Kapuvári Hús Zrt.-nek is felügyelőbizottsági tagja 2011 májusa óta - derül ki a Céginfo.hu [1] adataiból.
Péntek délután a parlament honlapjára felkerült egy 60 oldalas törvénytervezet, amit Lázár János miniszter terjesztett be (a költségvetés tervezésével, a pénzpiaci és a közüzemi szolgáltatások hatékonyabb nyújtásával kapcsolatos törvények módosításáról), s ebben többek közt megteremtik a lehetőséget annak, hogy az MFB-cég földgáz-kereskedelmi engedélyt szerezzen. A módosítás szerint "korlátozott földgáz-kereskedelmi engedély megszerzésére jogosult továbbá az а belföldi szakosított hitelintézet tulajdonában álló belföldön bejegyzett gazdasági társaság, amely megfelel а földgázellátásról szóló törvény rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló kormányrendeletben meghatározott feltételeknek ".
Az állami MVM Magyar Villamos Művek Zrt [2]. már tulajdonosa egy földgázkereskedőnek, a 2013 októbere óta Magyar Földgázkereskedő Zrt. [3] néven (korábban E.On Földgáz Trade Zrt.) működő cégnek, amit a német E.On-csoporttól vásárolt meg annak más magyarországi földgázipari érdekeltségeivel együtt (az MVM-hez került E.On Földgáz Storage Zrt. októbertőlMagyar Földgáztároló Zrt. [4] néven működik tovább).
A földgázkereskedő és a tárolók megvásárlását Magyarország biztonságos földgázellátásával és az "árak megfizethető szinten tartásával" indokolta a kormány.
Az MVM Zrt. 2013. szeptember 30-án fizette ki az E.On-t, ennek részeként átutalt mintegy 260 milliárd forintot, amely magában foglalja a tároló és kereskedő társaságok hozzávetőleg 110 milliárd forint értékű részvényeit, a két társaság átvállalt kötelezettségeit, valamint ezeken keresztül a földgáztárolókat, a tárolt földgázkészletet. Az MVM további 20 milliárd forintot utalt át, amely a két társaságnál meglevő készpénzállomány és adókövetelés ellentételezése - írta [5] korábban a tranzakcióról az MVM.
Az MFB tulajdonosa a magyar állam, képviselője a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter, a Miniszterelnökséget vezető miniszter (jelenleg Lázár János)
Hivatkozások
[1] http://www.ceginfo.hu/
[2] http://www.ceginfo.hu/ceg/mvm-zrt-1012928.html
[3] http://www.ceginfo.hu/ceg/magyar-foldgazkereskedo-zrt-32590.html
[4] http://www.ceginfo.hu/ceg/magyar-foldgaztarolo-zrt-13379.html
[5] http://www.magyarfoldgazkereskedo.hu/hu/hirek/SitePages/newsDetails.aspx?NewsID=145
[6] http://www.napi.hu