Heti lapszemlénkben a legfrissebb energiapiaci híreket, aktualitásokat osztjuk meg Olvasóinkkal
Gyorsuló fejlődés előtt az energetika?
"Az energetika világszerte egyre gyorsabban fejlődik, a fogyasztás növekedése ezért javuló hatékonysággal párosulhat"– fejtette ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) elnöke a Figyelő hetilap csütörtöki interjújában.(Forrás: vg.hu)
Még jobban munkára fognák a napot
A Photon Energy az idén mintegy 25 megawattnyi naperőművet építene Magyarországon, terveihez a napokban forrást is felszabadított. (Forrás: vg.hu)
Tavaly már a megújuló energiaforrások vitték a prímet az unióban
Meghaladta a megújuló energiaforrások aránya a szén-dioxid-kibocsátással járó fosszilis tüzelőanyagok arányát tavaly az Európai Unió áramtermelésében – mutatta ki egy hétfőn ismertetett felmérés.(Forrás: vg.hu)
A MET biogázerőműve megkezdte működését Szerbiában
A MET Csoport – 51 százalékos tulajdonában álló vegyesvállalatán, a PEPO Energy-n keresztül – üzembe helyezte 1,2 MW teljesítményű biogázerőművét Szerbiában. Az ünnepélyes megnyitón Zorana Mihajlović miniszterelnök-helyettes, energiaügyi miniszter is részt vett. (Forrás: vg.hu)
Évtizedes átalakításba fogott a Mátrai Erőmű, kiemelten fontos a munkahelyek védelme
Elkezdődött a Mátrai Erőmű kilenc évig tartó átalakítása, a vállalat karbonfüggetlenségét célzó és a bányaterületek rekultivációjára, energiahatékonysági, valamint a regionális zöld közlekedési megoldások népszerűsítésére is kiterjedő átmenet azonban a jelenlegi munkahelyeket nem veszélyeztetheti - jelentette ki az MTI-hez pénteken eljuttatott közös közleményében a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter, valamint az innovációs és technológiai miniszter. (Forrás:portfolio.hu)
Olyan forrásra alapozzuk a fűtés kizöldítését, amely a szénnél is klímapusztítóbb lehet
A nagyrészt tűzifahasználatot jelentő erdei biomassza energetikai célokra való alkalmazása többnyire károsabb a Föld légkörére nézve, mint a fosszilis tüzelők ezáltal kiváltandó égetése - állítja az Európai Bizottság témában készült új jelentésében. A jelentés alapján a hosszú távon érvényesülő negatív hatások miatt az Unió jelenlegi biomassza-égetési gyakorlatának fennmaradása veszélybe sodorná az EU 2050-es klímasemlegességi célját és a klímaváltozás megfékezésére irányuló erőfeszítést. A magyar kormányzati energia- és klímastratégia a biomassza fűtési célú felhasználását közel tízszer annyival növelné 2030-ig, mint az összes többi megújulóét együttvéve. (Forrás:portfolio.hu)
Napenergia: a bíróságon is megküzdenek a napelemgyártók
A napenergia vártnál gyorsabb terjedését a költségek folyamatos csökkenése és az ezt lehetővé tevő technológiai fejlődés alapozta meg. A napelemgyártók között éles innovációs verseny folyik, hogy a legjobb technológiát a legjobb áron kínálhassák ügyfeleiknek, így aztán nem csoda, ha az iparágban kiemelt jelentőséggel bír a szellemi tulajdonjogok védelme, és egy-egy újítás, illetve szabadalom használatának jogáért akár a bíróságra is készek elmenni. (Forrás:portfolio.hu)
Egyéves csúcson az olaj ára
A Brent olaj ára megközelítette pénteken a hordónkénti 60 dollárt, ami egyéves csúcsnak felel meg. (Forrás:nrgreport.com)
Sorra jelentik be az olajvállalatok a negatív éves eredményeket, most a Shell jött két évtizedes negatív rekorddal
A Royal Dutch Shell tavalyi nyeresége legalább két évtized legalacsonyabb szintjére esett vissza, mivel a koronavírus-világjárvány világszerte drámaian visszavágta az energia iránti keresletet. A vállalat kiskereskedelmi hálózata és kereskedelmi vállalkozása segített valamennyire csillapítani az ütést. (Forrás:nrgreport.com)
500 milliárd dollárra rúgtak az energiaátmeneti beruházások világszerte, Európával az élen
A BloombergNEF (BNEF) által összeállított új, átfogó „energiaátmeneti beruházások” számsorai azt mutatják, hogy a világ 2020-ban rekord, 501,3 milliárd dollár értékben költött szén-dioxid-mentesítésre, ami 9 százalékkal több, mint az azt megelőző évben volt, még a Covid-19 okozta gazdasági nehézségek mellett is. (Forrás:nrgreport.com)
Tovább a teljes cikkre... [10]
Online tartotta tisztújító közgyűlését a Magyar Energetikai Társaság
A Magyar Energetikai Társaság (MET) 2021 január 25-én online módon tartotta meg a járványhelyzet miatt többször elhalasztott tisztújító közgyűlését. (Forrás: vg.hu)
Tovább a teljes cikkre... [11]
Horváth Péter János: Felgyorsult az energiaszektor fejlődése
A földgázbeszerzés terén a fő beszállító partner továbbra is Oroszország marad, de az ellátásbiztonságot még tovább növeli, hogy ez év októberétől már Szerbia felől is megnyílik egy új útvonal a jelenlegi ukrajnai mellett – hangsúlyozta a Figyelőnek adott interjújában Horváth Péter János a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnöke, ismertetvén: a hazai fogyasztók 2014 óta változatlan áron kapnak földgázt, és a hazai árszint továbbra is a legalacsonyabb az EU27-ek körében. (Forrás: mekh.hu)
Tovább a teljes cikkre... [12]
Energiapiaci trendekről a Trend FM-en
A megújuló energiatermelést ösztönző METÁR-tendernek köszönhetően Magyarországon mintegy 93 ezer háztartás teljes villamos energia igényét fedező beruházásokra kerülhet sor a közeljövőben – mondta el Scherer Zsolt, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) szóvivője a Trend FM Reggeli Monitor című műsorában. (Forrás: mekh.hu)
Tovább a teljes cikkre... [13]
Kiugró napi árcsúcsok a magyar másnapi piacon
Míg 2020 korábbi hónapjait a megelőző évinél alacsonyabb árak jellemezték, decemberben számottevően magasabb árak alakultak ki a magyar másnapi piacon – olvasható a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elemzésében. (Forrás: mekh.hu)
Tovább a teljes cikkre... [14]
Magyar-ukrán egyeztetés a nem-megszakítható földgázkapacitások kialakításáról
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) négyoldalú egyeztetést tartott az Ukrajna irányába kialakítandó nem-megszakítható földgáz kapacitások aktuális kérdéseiről. (Forrás: mekh.hu)
Tovább a teljes cikkre... [15]
A MEKH meghatározta a releváns nemzeti villamosenergia-ellátási válságforgatókönyveket
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) a tavaly decemberi iparági konzultáció során beérkezett vélemények figyelembe vételével meghatározta a releváns nemzeti villamosenergia-ellátási válságforgatókönyveket. (Forrás: mekh.hu)
Tovább a teljes cikkre... [16]
Hivatkozások
[1] https://www.vg.hu/vallalatok/energia/gyorsulo-fejlodes-elott-az-energetika-3535318/
[2] https://www.vg.hu/vallalatok/energia/meg-jobban-munkara-fognak-a-napot-2-3516145/
[3] https://www.vg.hu/vallalatok/energia/tavaly-mar-a-megujulo-energiaforrasok-vittek-a-primet-az-unioban-3511672/
[4] https://www.vg.hu/vallalatok/energia/a-met-biogazeromuve-megkezdte-mukodeset-szerbiaban-3513532/
[5] https://www.portfolio.hu/gazdasag/20210205/evtizedes-atalakitasba-fogott-a-matrai-eromu-kiemelten-fontos-a-munkahelyek-vedelme-468472
[6] https://www.portfolio.hu/gazdasag/20210202/olyan-forrasra-alapozzuk-a-futes-kizolditeset-amely-a-szennel-is-klimapusztitobb-lehet-467774
[7] https://www.portfolio.hu/gazdasag/20210205/napenergia-a-birosagon-is-megkuzdenek-a-napelemgyartok-468404
[8] http://nrgreport.com/cikk/2021/02/07/egyeves-csucson-az-olaj-ara
[9] http://nrgreport.com/cikk/2021/02/04/sorra-jelentik-be-az-olajvallalatok-a-negativ-eves-eredmenyeket-most-a-shell-jott-ket-evtizedes-negativ-rekorddal
[10] http://nrgreport.com/cikk/2021/02/04/500-milliard-dollarra-rugtak-az-energiaatmeneti-beruhazasok-vilagszerte-europaval-az-elen
[11] https://www.vg.hu/vallalatok/energia/online-tartotta-tisztujito-kozgyuleset-a-magyar-energetikai-tarsasag-3520468/
[12] http://mekh.hu/horvath-peter-janos-felgyorsult-az-energiaszektor-fejlodese
[13] http://mekh.hu/energiapiaci-trendekrol-a-trend-fm-en
[14] http://mekh.hu/kiugro-napi-arcsucsok-a-magyar-masnapi-piacon
[15] http://mekh.hu/magyar-ukran-egyeztetes-a-nem-megszakithato-foldgazkapacitasok-kialakitasarol
[16] http://mekh.hu/a-mekh-meghatarozta-a-relevans-nemzeti-villamosenergia-ellatasi-valsagforgatokonyveket