A törvény kötelezte az egyetemes szolgáltatókat arra, hogy ajánlatot tegyenek a felfüggesztett gázkereskedői engedélyű EMFESZ által ellátni nem képes, jórészt háztartási ügyfelek ellátására.

Az ajánlattételek kötelező volta miatt nem is lehetne igazi versenynek nevezni azokat a maratoni egyeztetéseket, amelyek a Magyar Energia Hivatalban a hét végén történtek. Csakhogy, ha a szolgáltatók valóban csak a kötelezettségüknek tettek volna eleget, akkor mindegyikük csak azon az áron adott volna be ajánlatot, amelyen amúgy is szolgáltat a saját ellátási körzetében, a saját körzetén kívül pedig nem is próbált volna szerencsét.

Ám a Főgáz is elkalandozott a Tigáz területére, az pedig a Főgázéra, ráadásul egyik sem ímmel-ámmal megfogalmazott ajánlatokkal, hanem befutókkal. És ennél több próbálkozás is lehetett. Fellépésük azt jelentené, hogy még az ármoratóriummal a tavaly nyári szinten, majd a hatósági szabályozással féken tartott gázárak mellett is ígér nyereséget az egyetemes gázszolgáltatás? Egyes szakmai vélemények szerint igen, és ezt feltételezi a gáztörvény módosítása is.

Máshogy is értelmezhető azonban a múlt hét végiversenyhivatali pezsgés. Lehet a másik ellátási területén való portyázás annak is a jele, hogy a szolgáltatók ideiglenesen – akár veszteséggel is, de – kihasználják terjeszkedésre a felkínált lehetőséget. Megint más megfontolás alapján főként fajlagos költségeik alacsonyabbra szorítása és meglévő infrastruktúrájuk jobb kihasználása céljából lehet érdemes növelniük az ügyfélkörüket. Vagy azért (is), hogy el tudják adni a nagykereskedőtől megrendelt, de a piac szűkülése miatt a nyakukon maradt gázt. Bár az utóbb felsorolt szempontok egyikét sem közvetlenül az ádáz verseny diktálta, ezek is a gazdaságosabb vállalati működésre való törekvés jelei.

Legyen bármi is az ok, az eredmény a fogyasztó szempontjából inkább kedvező. A játszmának azonban még nincs vége, folytatása következik azután, hogy lejár az EMFESZ-nek adott határidő a piacképességének bizonyítására.