| Beszerzési érték: | 490 | Mrd Ft |
|---|---|---|
| Projektek száma: | 9075 | db |
| Ügyfelek száma: | >4500 | |
| Villamos energia: | 11350 | GWh |
| Földgáz energia: | 2340 | Mio m3 |
| Elért meg- takarítás: | 47 | Mrd Ft |
A Nabucco bukása nem csak arról szól, hogy lesz-e olcsóbb gáz Magyarországon, a vezeték alapvető fontossággal bírt volna a térség gazdasági-politikai önrendelkezésének erősítésében. A projekt nélkül továbbra is fennmarad Kelet-Közép-Európa nagyarányú orosz gázfüggősége, miközben az azeri gázforrást elnyerő TAP-vezeték egy olyan piacot céloz meg, ami a Nabuccón keresztül is elérhető lett volna.
Tegnap az OMV bejelentette, hogy az azeri Shah Deniz II. konzorcium nem a közép-európai, hanem a dél-európai útvonalat választja az általa Európa számára felajánlott évi 10 milliárd köbméter földgáz elszállítására. Az indoklás szerint a mediterrán gázpiacon magasabb értékesítési árakat lehet elérni, mint Közép-Európában, ezért érdemesebb oda értékesíteni a méretes azeri Shah Deniz gázmező második termelési üteméből származó földgázt. A döntés eredményeként pont került a Nabucco projekt végére.
A Nabucco 10 éves története alatt sok esetben merült fel, hogy a projekt megbukik-megbukott, aminek hatására a hazai közvélemény már talán kissé érdektelenné is vált a projekt kapcsán, de a tegnapi bejelentés valóban végleg lezárni látszik a kezdeményezést. Az azeri kitermelési konzorcium döntése hosszú évtizedekre meghatározza az új gázforrás európai becsatolási pontját, ami igen messze esik az orosz gázfüggéstől kitett Magyarországtól és szomszédjaitól.
Miért van szükség-e Európának az azeri gázra?
Az Európai Unió a világ második legnagyobb földgázpiaca, azonban a visszaeső belső kitermelés eredményeként egyre növekvő külső behozatalra szorul. A BP adatai alapján 2011-ben az EU27-ek földgázfogyasztásuk közel kétharmadát fedezték importból, amely arány a várakozások szerint a jövőben tovább romlik majd. A jelenlegi ismeretek szerint ebben egy esetleges európai "palagáz-forradalom" sem képes érdemi fordulatot hozni, az Európai Bizottság által rendelt tanulmány szerint amennyiben sikerül felszínre hozni a becsült nem konvencionális készleteket, az csak a jelenlegi importarány fenntartásához lehet elegendő.
Az EU külső gázellátása alig pár szereplőhöz köthető. A piacot befolyásolni képes szállítók között tartható számon Oroszország, Norvégia és Algéria, valamint az elmúlt időszakban cseppfolyósföldgáz-szállítmányai útján egyre nagyobb mennyiségekkel jelen lévő Katar is. Az évtized második felére egyre többen számolnak azzal, hogy az Egyesült Államok palagáza is megjelenhet Európában, azonban e tekintetben érdemes figyelembe venni azt is, hogy az USA számára jobb értékesítési lehetőséget kínálhat az európaihoz képest prémiumot fizető ázsiai piac, elsősorban Japán és Dél-Korea.
A növekvő kitettséggel járó kockázatok mérséklésének egyik fontos eszköze az új források becsatolása, ami az alapvető ellátásbiztonsági megfontolásokon túl a beszállítók versenyét is élénkíti. Az Európai Bizottság pontosan e megfontolásból kiindulva aktívan lobbizott az ún. Déli Energiafolyosó létrehozása mellett, ami a Kaszpi-térség (és a Közel-Kelet) földgázkincseit hivatott összekötni az európai piaccal. A Nabucco sokáig kiemelt szerepet kapott e terv kapcsán, azonban az elmúlt egy-két évben az EB már visszalépett egyet, és hivatalosan nem tett különbséget a Déli Energiafolyosót megvalósítani hivatott projektek között.
A fenti grafikonon látható számokból kiolvasható, hogy az Azerbajdzsán által felkínált évi 10 milliárd köbméter önmagában nem sokat számít a kb. 450 milliárd köbméteres európai fogyasztás mellett, azonban az azeri-török szálon keresztül a jövőben további országok is beköthetővé válhatnak az európai gázellátásba, ami által a déli ellátási útvonal komoly ellátási tényezővé fejlődhet.
A török-bolgár-román-magyar-osztrák utat bejáró Nabucco mellett egy életképes kezdeményezés maradt az "európai terv" megvalósítására, ami mint egy olló másik száraként nem "észak"-felé, hanem a mediterrán térségben maradva Dél-Olaszországba tervezte szállítani az Európa számára felkínált évi 10 milliárd köbméter földgázt. A Transz-Adria vezetéket (TAP) a svájci Axpo csoport és Shah Deniz konzorciumban részesedéssel bíró norvég Statiol gründolta, de nemrég kisebb részesedést vásárolt belőle az E.On is. A végül nyertessé kihirdetett TAP-vezeték török-görög-albán tranzitot követően éri majd Olaszország déli részét.
A Gazpromnak a kezdetektől nem tetszett a Nabucco ötlete, hiszen az a "hagyományos" érdekszféráját sértette azáltal, hogy Kelet-Közép-Európát célozta meg nem orosz forrású gázzal. Oroszországnak a földgáz nem csak gazdasági kérdés, hanem politikai is, az érdekérvényesítés egyik kiemelt eszköze, így nem csoda, hogy hamar lépéseket is indultak a Nabuccóval szemben. Habár az orosz fél szinte mindig tagadta, hogy a Nabucco ellehetetlenítése lenne a célja a szintén Közép-Európát célzó Déli Áramlat földgázvezeték megépítésével, iparági körökben a hatalmas költségekkel járó kezdeményezést mégis többen csak így tudták értelmezni. Oroszország kiválóan alkalmazta ebben a kérdésben is megosztási politikáját, és a térség orosz gázellátásának kiszolgáltatott államaival külön-külön megegyezett a Déli Áramlat megépítéséről. Alacsonyabb gázár ajánlása, a vezeték útvonalának módosításával járó taktikázás, egyéb beruházásokban való részvételi lehetőség felvillantása, stb. eszközök jól működtek a viszonylag alacsony kooperálási képességgel bíró térség országainál. Az EU nem volt képes nagyhatalomként kezelni a Nabucco ügyét, így a projektet övező bizonytalanság árnyékban a kicsiny, már eleve komoly függőségi helyzetben lévő országok tárgyalhattak egy energetikai nagyhatalommal, Oroszországgal. A körülmények gyors haladást biztosított a Déli Áramlatnak a sok esetben csak vergődő Nabucco mellett. Oroszország ezen túlmenően Azerbajdzsánt és Törökországot is rendre igyekezte megnyerni magának, amely akciók mögött szintén ott sejlett a Nabucco gyengítésének szándéka.
Habár a térségben zajlik a nemzeti földgázrendszerek összekapcsolása, ami nagyban javítja majd az országok gázellátását azáltal, hogy megteremti a nyugati forrásokhoz való hozzáférést, az orosz gázuralom továbbra is adottság marad a Nabucco elvesztésével. A Nabucco már rövidtávon is komoly vérfrissítést hozhatott volna a térségbe, ami érdemben javíthatta volna a térség országainak, sőt, az EU-nak is a politikai manőverezési képességét. Ez a lehetőség a tegnapi bejelentéssel elúszott, jó eséllyel végleg.
Az OMV vezérigazgatója tegnapi kommentárjában utalt rá, hogy vélhetően politikai döntés született a Nabucco és a TAP közti választás során, hiszen igencsak megkérdőjelezhető, hogy a komoly gondokkal küzdő Görögország, illetve a több betáplálási ponttal rendelkező Olaszország hosszú távon magasabb gázárat fog fizetni, mint a közép-európai piacok. Habár az OMV-vezér felvetette annak lehetőségét, hogy egy, a Nabuccóhoz hasonló vezeték megépülhet a nemrég felfedezett fekete-tengeri mezők elérésére, de ez semmi mennyiségében, sem minőségben nem egyezik meg az "eredeti" Nabucco-koncepció várt hozadékával.
Jelen feltételek mellett az sem lenne meglepő, ha a Nabucco-veszély elmúlásával a Déli Áramlat sem valósulna meg a közeljövőben, hiszen a preferált nyugat-európai gázpiac az Északi Áramlat újabb ágaival, illetve a nemrég meglebegtetett lengyel Jamal-vezeték fejlesztésével középtávon kielégíthetővé válhat, míg az interkonnektorok megépülése tovább javíthatja Ukrajna megkerülésének lehetőségét.
Sajnálatos, hogy sem a térségbeli országok, sem az Európai Unió nem volt képes megfelelő érdekérvényesítő képességet felmutatni a kérdésben, illetve kellő mennyiségű forrást rendelni egy olyan stratégiai jelentőségű projekt mellé, mint amilyen a Nabucco volt.
Nyomtatóbarát változat